Éreztél már olyat, hogy egy olyan személy miatt vagy szomorú, aki meg sem érdemli a könnyeidet? Hiába mondják neked, hogy nem éri meg, hogy lépj túl rajta.. Megvalósítani nehezebb. Te is tudod, hogy nem jó az amit csinálsz, hallgatnod kellene másokra, de nem megy. Mert rohadtul fáj és ki kell ezt adnod magadból. Te sem akarod ezt, de amikor vége van egy barátságnak, akkor az a kapcsolat már menthetetlen. Akkor is, ha több mint nyolc éve ismeritek egymást. Ilyenkor magunkba fordulunk és a szeretteink sem tudnak megvigasztalni. Olyan zenéket hallgatunk amik valami hibáról énekelnek, vagy szomorúakat, amiben az énekes hangjától megborzongunk és lehunyva a szemünket a helyébe képzeljük magunkat.
(Nem tudom kinek vannak ilyen dalai a zenelejátszóján/telefonján, de nekem sincs kevés, azt elárulhatom.)
Az iskolában is megváltozik a hangulatunk. A korábbi vidámság, mosolygás és nevetés helyett semmitmondó tekintet, olyan arckifejezés amit lehetetlen megfejteni és a beszédstílusunk is megváltozik. A fejünkbe nem megy be semmi a tanárok által leadott anyagból, egész végig csak meredünk magunk elé. Amikor pedig felszólítanak, nem tudunk semmit és a tanár meg csóválja a fejét. Aztán megkérdez egy másik embert, aki természetesen tudja a jó választ. Mi pedig visszasüllyedünk a saját kis világunkba. Én ilyenkor próbálom elterelni a figyelmemet a depressziós stílusról. Történeteket találok ki, amik esetleg velem történnek meg. Általában azok szerepelnek benne, akikért titokban oda vagyok, de ezektől ilyenkor csak még jobban magam alá süllyedek, ugyanis tudom, hogy ezek úgysem fognak megtörténni.
Zenelista:
1. Lana Del Rey - Dark Paradise
2. Lana Del Rey - Summertime Sadness
3. James Arthur - Impossible
4. Gabrielle Aplin - The power of love
5. Zara Larsson - Uncower
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése